A sámántechnika

A sámánizmus kialakulása a korai sziklarajzok alapján több tízezer évvel ezelőttre tehető. Őshazája Belső-Ázsia. Gyökerei azon szibériai törzsekhez nyúlnak vissza.

A sámánizmus formái fellelhetők Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Indonéziában, Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben és Japánban egyaránt.
A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási fejlődés korai formáival, az animizmussal, mely szerint minden élőnek és élettelennek lelke van, és a totemizmussal, mely alapján a nemzetség őseként állatot tiszteltek.
A sámán - mely Magyarországon táltosként ismert - feladata, szerepe sokrétű: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. "Lélekutazásait" gyógyítás céljából, vagy a halott lelkének túlvilágra kisérésének szándékából tette.
A sámánhitben a világegyetem hármas tagolódású, felső, középső és alsó világra oszlik. A középső világ a Föld. A középső világot az alsó és a felső világgal égígérő fa, világfa, (sámánfa), világhegy, hatalmas folyó, világtenger köti össze. A mitológiában minderre szép leírásokat találunk.
Az ősi sámánok archaikus létformájában, a test és a szellem egységében, a tudatos lélektől a kollektív tudattalan még nem vált el. A kollektív tudattalant mint szellemvilágot ismerték és az eksztázis állapotát használták fel a kapcsolattartásra.
A sámánokat az eksztázisba jutás mestereinek tarthatjuk. Az önkívületi állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a tánc pergő ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak. Növények kivonatait, füstjeit is használták a tudatuk kitágításához, a transzállapotba kerüléshez, de a kábítószeresekre jellemző kontrollvesztéses, függő állapot számukra ismeretlen maradt. A sámánok a lélekutazások során tudatában voltak megváltozott tudatállapotuknak, ezért is tekinthetők olyan embereknek, akik a földi és a szellemi valóságban egyaránt biztonsággal mozogtak, és ismerték a különböző dimenziók eltérő szabályait.
A sámánok eksztatikus állapotban szellemi segítőik kíséretében, vezetésével tettek "lélekutazásokat".
A kezdeti alsó világba történő utazások alkalmával - ahová pl. alagúton, földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el -, találkoztak állati segítőikkel. A későbbiekben ezek a szellemi segítők, szimbolikus erőforrásokként erővel, energiával "látták el" a sámánokat.
A felső világba égígérő fán, füstcsatornán, létrán, szivárványon egyaránt eljuthattak. Az első ilyen irányú utazás olyan élménnyel járhatott, mintha ködrétegen, felhőn, vagy fénypásztán kellene áthatolniuk. A felső világban szellemi mesterekre, tanítókra leltek, akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítették őket. A szellemi tanító nemegyszer a nagyszülő, nőknél a nagymama (ősanya). Néhány társadalomban a sámánok örökölték szellemi segítőjüket és egymás között ki is cserélhették azokat.
A sámán kapcsolata a szellemi szövetségeseivel, akik pszichikus, mágikus erővel rendelkeznek és az egyetemes tudás birtokosai, létfontosságú. A sámán az adott dimenzióban céltudatos cselekvésre törekedett. A lélekutazások aktív résztvevője volt, de nem irányítója. Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belső szimbolikus erőforrásaira
támaszkodott, a szellemi szövetségesei tudására, erejére hagyatkozott. Ezzel is magyarázható, hogy a sámánoknál ismeretlen volt a kiégés - a burn out - jelensége.
A sámánmunka alapszabályai kötelező érvényűek voltak, meghatározták a lélekutazás kereteit. Ezek: a tiszta szándék, a világos cél, a bizalom és tisztelet - a segítő szellemek, és a kapott tudás felé -, és a szeretetteljes lelkület.
A sámán szellemi kisérőivel való kapcsolata többféle. Néhányuknak a sámán a "gazdája", utasításokat adhatott számukra, más segítők oltalmazták, védték őt. Egyfajta "spirituális házasság" is létrejöhetett közöttük.
A szimbolikus segítőket felfoghatjuk pszichikus síkon a sámán belső alteregóinak. A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi segítőivel. Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival való azonosság érzését.
Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák, tollából készített fejdíszek használatával mélyítették.
A dobolás, a csörgő hangja, a sámánénekek a szellemi segítők "hívására" is szolgáltak. A sámán énekkel, tánccal, csörgőzéssel sajátos rituálét alakíthatott ki, mely segítette a szellemi, szimbolikus segítőivel való minél személyesebb, erőteljesebb kapcsolat létrehozását.
A sámánok rituális, szimbolikus, spirituális gyógyító tevékenysége igen nagy erejű.
A sámán gyógyító munkájának első lépése a szellemi szövetségeseivel, szimbolikus erőforrásaival való kapcsolatfelvétel volt, segítségkérés céljából. A segítőivel tánc, csörgő, ének vagy dobszó közvetítésével került kapcsolatba, ami egyben az eksztázis állapotának elérését is jelentette. A sámándob szimbolikusan a sámán "szállítóeszköze", a szojotok "táltosló"- nak nevezték, jelezvén, hogy a dob monoton ritmusának segítségével szinte "belovagolnak" a szellemek világba.
A sámánt a gyógyítás diagnosztikai részénél a szellemi segítők a betegség "szellemi okozójáról" való tudás megszerzésében "támogatták". A megváltozott, kitágult tudatállapotát felhasználta arra, hogy "nem hétköznapi módon" észlelje a személy energiamezejének változásait. Az egyes szervek működéséről kapott belső szimbolikus képek a sámánisztikus látásmód, - melyet az ausztrál törzsek harmadik, erős szemnek neveztek - "gyümölcsei".
Mi a jelentősége a megváltozott energiamező észlelésének?
A sámánizmus hite szerint az egyén pozitív erővel, energiával teli szervezetében másfajta energiának nincs hely. Az erő önmagában semleges, a személynek az energiához való viszonya alakítja pozitívvá, vagy negatívvá.
A betegség állapotát erővesztés állapotának tekintették.
A betegség gyakran a lélekvesztés következménye. A lélekrész elvesztése nyomán keletkezett űrbe könnyen "beköltözhet" a betegség szelleme. A lelkét vesztett ember, elszakítottnak érzi magát a környezetétől, nem érzi az univerzummal való kapcsolatát.
A lélekvesztés történhet trauma következtében, a túlélés érdekében. De "elajándékozással" is elveszthető, pl. ha az egyén lelkének odaadásával próbál magához láncolni valakit. E felfogás szerint a szocializáció folyamatában törvényszerű a lélekvesztés bekövetkezése. Bizonyos társadalmi helyzetek, pl. diktatúrákhoz való alkalmazkodás, vagy a háborúk akár nemzeti szintű erővesztést is okozhatnak.
A gyógyítás folyamatában a sámán megtanította az erejében meggyengült személyt, hogyan kerülhet kapcsolatba a szimbolikus erőforrásaival. Ha ez nem volt lehetséges, a beteg állapota ezt nem tette lehetővé, akkor a sámán tett "utazásokat", hogy a szellemek világában megtalálja a másik ember szellemi segítőjét, erőállatát, vagy visszaszerezze a távolra került lélekdarabját.
A sámánnak az utazások előtt a másik személyt nyitottá, bizalomtelivé kellett tennie, - ebben a rituális szertartások is segítették -, hogy befogadhatóvá válhasson az egyén számára az erőállat, vagy a visszakapott lélekdarab által hordozott energia és üzenet. A gyógyító szertartások ideje egyes társadalmakban, civilizációkban akár 7-8 éjszakán át is
tartott. A gyógyító célzatú lélekutazások célja tehát a betegség szellemének, a nem megfelelő erőnek az elűzése, az elvesztett erő, az elvesztett lélek visszaszerzése volt.
A sámánok a halottak és a túlélők lelkével is foglalkoztak. A sámán az életet ciklikusságában látta, a halálra mint egy küszöbre tekintett. Talán nem véletlen, hogy a sámánok lélekutazásait "kis halálnak" is nevezik.
A sámánnak a halállal kapcsolatos feladatai sokrétűek. A haldokló beteg embernek a középső világban történő lélekutazások megtanításával is adhatott segítséget. Ha az egyén felkészült a halálra, a sámán feladata volt, hogy mellette legyen, segítse a lelkét a meghalásban.
Ha a túlélők és a meghalt ember között elintézetlen ügyek, feldolgozatlan feszültségek maradtak, a sámán a közvetítő feladatát látta el. Különféle szertartások, társadalmi szokások segítettek abban, hogy a család el tudja engedni a halott lelkét és a halott lelke a család tagjait.
A sámánná válás - kiválasztás, tanulás, beavatás - több évig, évtizedig tartó folyamat volt.
A sámánizmusban lévő misztikus elemek nyilvánvalóak, hiszen a sámán a valóság síkjai közötti "közvetítő" szerepét látta el. Lélekutazásait mindig valami cél elérése érdekében tette, pl. hogy a nem hétköznapi anyagi valóságból való erő vagy tudás kérésével segítséget nyújthasson egy probléma megoldásához. A sámán a kapott erőt, tudást - a tudás egy sajátos erőnek tekinthető - önmagán átáramoltatva továbbadta az egyénnek, vagy a közösségnek. Ezzel is segítve a földi élet jobbítását, könnyebbé tételét, illetve hogy az emberek, és a közösségek egyaránt megtalálhassák helyüket az univerzumban.
A sámánok az utazást egységként szemlélték, az élmények, tapasztalások, tanítások globális megértésére törekedtek. Erre utalhat a sámán szó eredeti jelentése: "az ember, aki tud".
A sámánizmus túlélte évszázadok üldözését, a nyitottságának, a Természet és az Ember belső értékei tiszteletének, a testi - lelki - szellemi (nevezhetjük transzcendentálisnak is) egyensúly helyreállítását segítő módszerei hatékonyságának köszönhetően.
A sámáni gyógyítás egyes elemei és napjaink pszichoterápiás módszereinek néhány technikai eleme közötti analógiák közül csak néhányat emelek ki:
A legszembetűnőbb a megváltozott tudatállapotot használata. A transz állapot nagymértékben hozzásegít a személyes és a kollektív tudattalan hozzáférhetővé tételéhez.
A megváltozott tudatállapotot használó technikák - hipnózis, meditációk, katathym imaginatív pszichoterápia, relaxációs tréningek - közül a sámánizmushoz a tudatállapot tágulásával járó módszerek állhatnak legközelebb, ilyen pl. az autogén tréning felső foka, a transzcendens, vagy a Zen meditáció.
Egy kísérlet tanulsága szerint a sámánizmus eksztatikus technikái nagy hatásfokkal segítik elő a transz állapot agyi elektromos hullámhosszának, a théta-hullámnak az elérését. Az EEG felhasználásával végzett kísérlet szerint a sámánok tíz perces dobolása során tett utazás tudatállapota a Zen mesterek hat órás meditációs munkájának mélységével állítható
párhuzamba.
A katathym imaginációs pszichoterápia középfokánál használt technikáknál szerepel egy ellenséges szimbólum pl. állat megszelídítése és a továbbiakban a megszelídített állat segítségének kérése.
E terápiás módszer használata során, ha spontán módon szimbolikus belső vezér alakok jelennek meg, a személyiség adott érési folyamatának befejezéséig közvetlen énerősítő hatásuk miatt a terapeuták támogatják e szimbolikus erőforrások használatát.
Az én állapotok, ego state terápiánál (Federn, Watkins) regressziós technikák, általában hipnózis segítségével, a fejlődés során létrejött én - állapotok megismerésével, és a személyiségbe való integrálásával foglalkoznak. Ego állapotok kialakulása és disszociálása, selfről való leválása traumára adott válaszként, a túlélés érdekében is létrejöhetnek. Ez a sámán hit lélekvesztésével állítható párhuzamba.
A sámánizmus és korunk egyre jelentősebbé váló lélektani irányzata, a "negyedik erőnek" nevezett transzperszonális pszichológia közötti párhuzamok alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a sámánok tudták és gyakorolták mindazt, amit korunknak a transzperszonalitás szemlélet, szellemiség tanít.
Ilyen az archetípusokkal, a szellemi gyökereinkkel való kapcsolat. A sámán szellemi segítői, a kollektív tudattalan szimbólumainak tekinthetők. Jung tanításai révén ismert, hogy a kollektív tudattalan archetipikus képeivel, mitikus figuráival, szimbólumaival való kapcsolat, együttműködés a testi-lelki-szellemi összhanghoz, a pszichés és spirituális egészséghez nélkülözhetetlen.
Weöres Sándor így ír "Az őstudás" című versében:
"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes."
A transzperszonalitás élménycentrikussága, a kibővült tudatosság állapotának felhasználása az univerzális tudáshoz való jutáshoz, a spiritualizmus, az öntranszcendálás szükséglete a sámánizmussal közös jellemzők.
A sámánok "eksztatikus kommunikációja", a szellemi világ, a transzcendens üzeneteinek megértése a transzperszonális irányzat diszidentifikáció és a biszociáció fogalmával analóg.
Diszidentifikálódni azt jelenti az egyén képessé válik a hierarchikus tudás befogadására, azáltal, hogy megszűnteti a teljes azonosulását valamely hittel, attitűddel, vagy értékrenddel. Ezáltal éri el, hogy a tudatosság magasabb szintjén működhessen.
A biszociáció fogalma arra a kreatív, nyitott szemléletmódra utal, mellyel az egyén a korábban disszonánsnak tartott dolgokat is szerves egységbe tudja kapcsolni.
A napjainkban terjedőben lévő sámán technikák - a különféle sámán módszerek közös elemeire alapozva - az önfejlesztés eszközéül szolgálhatnak. Segíthetik az egyént önmaga útjának, a kérdéseire való válaszok megtalálásában. Megtanítja az egyént arra hogyan válhat önmaga erőforrásává, tanítójává, hogyan szabadíthatja fel belső energiáit. Költői képpel élve: "... rákapcsolódás az élet-fölötti erőre, általa saját képességünket sokszorosra növeljük." Vagyis lehetőséget ad arra, hogy a hétköznapok világába becsempéssze a tudattalan segítő, kreatív erőit, hogy ezáltal az egyén lehetőségein belül a legjobbat érje el.

Forrás: internő