A sámánok elképzelése a lélekről

A sámán hitű népek körében szinte általánosan elterjedt a több lélek képzete, ami megelőzte az egyetlen (monisztikus) lélek képzetét. Észak-Eurázsiában általánosan elterjedt a "lélekkettősség", a magyarok, a pogány magyarok körében is a `kettőslélek` hite élt. E két lélek, a szabadlélek és a testlélek.

A "testlélek", az "életlélek", legtöbbször "lélekzetlélekként" jelenik meg. Ez a légzésnek az életelvvel, az élettel való azonosítására utal. A magyar lélek szó a "lélegzet" szó származéka. A lélek és a lélegzet szó, ill. a lélek és a test szoros kapcsolatára utal pl. a "kileheli a lelkét", "hálni jár belé a lélek", "csak aludni jár belé a lélek" szólások. Ez utóbbi kettő mögött, - melyeket a beteges, gyenge egészségű emberekre használják -, egy olyan képzet is meghúzódik, hogy a lélek időről időre eltávozik a testből, véglegesen még nem hagyja el, aludni, hálni még visszatér, visszajár belé. A testlélek lehet egy vagy több.

Az indiánok között a test minden részének megvan a maga szelleme, lelke. A sámánhitű törzseknél ugyanazon szó lélek és szellemjelentésű is. A "szabadlélek" az ember testen kívüli megjelenési formája, vagyis magának az embernek a testen kívüli megjelenése. Ez sokszor az ember kicsinyített képmása, Észak-Eurázsiában ezt gyakran árnyéklélek jellegűnek tekintik. A vogul és osztják szabadlélek, árnyéklélek: "isz", a régi magyar "iz" szóval rokon, melynek jelentése: "rák, rákfekély, rákfene, egy rossz betegség, ami a foghúst támadja meg, kisgyereknél ún. szájpenész". A magyar "iz", az eredeti elképzelés szerint gonosz, félelmetes lény. Ez az "Iz egyen meg!, Rágjon meg az iz!" szidalmak is jeleznek.

Ez az árnyéklélek kapcsolatba hozható a Jungi árnyék fogalommal. A legkülönbözőbb népeknél az emberi lélek szomorú sorsa az, hogy a halál után iszonyú szellemmé alakul át, amely a hátramaradottakat különböző módon megragadja, megsérti. Ebből a gonosz szellemből betegségszellem alakulhat, és ennek a nevét azután átviszi magára a betegségre is. Ez a folyamat van itt is, amikor a lélekből egy betegség lett. (Iz-szó szabadlélek, árnyéklélek, rosszbetegség, rákbetegség).

Itt csak utalni szeretnék Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve a betegség című könyvére, illetve e könyv első kötetére, Út a teljességhez (társszerző Thorwald Dethlefsen), melyekben a betegségeket az árnyék megnyilvánulásainak tekintenek. A szabadlélek leginkább az álmok alatt, sámánoknál a transzállapot idején, illetve a lélek elvesztésének különböző állapotainál (betegségeknél, ájulásnál) mutatkoznak meg. A vogulok képzete szerint, az élet folyamán, amíg az ember egészséges, a szabadlélek nála van, és rendszerint csak az álom idején hagyja el. Nyelvükben az "álomba merült" azt jelenti "elhagyódott", az "elalszom", azt, hogy "elhagyódtam". Délkelet-Ázsia egyes részein is úgy tartják, hogy veszélyes az alvót hírtelen felébreszteni, mert álmában a lelke messze járhat, s időt kell hagyni a biztonságos visszatérésre. Ha a lelke nem tud visszatérni, megbetegedhet.

Amikor a test elhagyódott, a lélek különböző helyeket látogat meg és más lelkekkel találkozik, és azokkal békés vagy ellenséges kapcsolatba kerül. Ha a lélek ellenfele erősebb, nem mer kimenni a testből, ennek következtében az ember nem mer elaludni.

Összegezve: a szabadlélek az én lélek - ma talán azt mondanánk a személyiség magva -, és az egy vagy több testlélek az életlélek megjelenési formája. A sámánok lélekhitével kapcsolatosan még érdemes megemlíteni a kanadai eszkimók, az inuitok elképzelését.

Szerintük a tárgyak és elnevezéseik egyformán valóságosak. Az ember neve a lelke része. Ha két embernek azonos neve volt, azáltal lelki társakká váltak. Tehát az ember neve összekötheti őt másokkal, néha egy egész csoporttal. Még az azonos nevet viselő halottakkal is szoros kapcsolatban álltak, mintegy közös lélek hálózatot alkotva, amely hídként szolgált az élők, a holtak s az állatok világa között.

Forrás: Horváthné Schmidt Ilona, A sámánisztikus világkép alapszimbólumai